Anekdóta oldal

Czi. Gábor (Dienstag, 26 August 2008 12:28)

Az ebédlőben egy - egy asztalnál 8 - an étkeztünk. S miután a "mi" asztalunknál az idősebbek kaptak helyet ( az egyik akkori IX.-es osztálytársunk, a Zoli-bácsi már 26-éves volt, ketten 22 felé jártak, stb.) Általában olyanok, akiknek volt valami féle gyerekszobájuk. A mi asztalunkat, sőt az asztalfőt választotta ki a Lothár atya, ő volt az asztalunknál a nyolcadik. Egyik szép napon a Giczi néni csodálatosan ízlő csülkös bablevest főzött, a felszolgáló srácok letették a váidlingot egy hatalmas csülökkel az asztalunkra, az asztali imát gyorsan elrebegtük, még gyorsabban leűltünk, aztán vártunk a Lothár atyára,...aki nem jött. Vártunk még egy kicsit, de akkor sem jött."Hát srácok,...akkor kezdjünk neki,..."- mondta a Zoli bácsi. Aztán mi elkezdtük. Végűl a Sch.Jóska rákérdezett,... "Srácok,...kié a csülök...? Hát vedd ki, ha akarod!
Sch.Jóska ki is vette, s amolyan jó hazai étvággyal el is kezdte rágcsálni, szopogatni a legalább 20-25 cm-es csülköt. Közben persze kiszedtük a levest az utolsó cseppig a váidlingból.
Egyszer csak megjelenik a Lothár atya a bejárónál!
A fazékban egy csepp leves sem volt már, s a csülköt meg éppen a Jóska szopogatta!
Srááácokkk,...jön a Lotháááárrrr! - kiáltották azok, akik a bejáróval szemben ültek!
S ebben a pillanatban, minden parancsszó nélkűl visszadobta a Sch. Jóska a csülküt a leveses tálba, mi meg valamennyien 6 - 8 kanállal visszalapátoltuk a tányérainkból a maradék levest, annyit, hogy az a tálban még valaminek kinézzen!
Lothár atya "ildomosan": "Mahlzeit..."- al, s egy asztali imával köszöntött bennünket, majd kimondott jó étvággyal kimerítgette a levest a tányérjába, kimeredt szemekkel vizsgálta egy darabig a csülköt, majd
"...Hát fiúk ezt kézbe kell venni,...! csatakiáltással megfogta a már leszopogatott csontot, s ő maga is nyalogatta, szopogatta,...
Mi meg a röhejtől a pukkadás szélén voltunk!
Ez is Kastl volt!
Szerbusztok
Czi. Gábor 1959
München

Kenyeri Laci (Samstag, 16 August 2008 11:08)

Kedves Muller Gyuri,

csak kevéssel passzoltuk el egymást Kastlban. Én 1967 novemberében érkeztem meg Kastlba - néhany napja múlt pontosan 40 éve. 1971-ben érettségiztem. Nem is tudtam, hogy egy anekdota gyűjtemenyt terveztek. Szürke sejtes arhivumomban van egynéhány story - majd idővel, ahogy az "ihlet" jön leirok egyet-egyet. Mivel a "Hazaszeretet Lángja" annyira tetszett, kibővitem még néhany részlettel.
Mint már mondtam az akcionál nem voltam jelen, de azok az iskola- és osztálytársak, akik részesei voltak szinesen elmesélték az egészet (különösen Filipp Gábor, akivel egy szobában laktam). Annyira szórakoztató és groteszk volt és annyit mulattunk rajta, hogy sohasem felejtettem el.
Na, a Hazaszeretet Lángja, a petroleumlámpában, a magyar határtól Kastlba vezető úton többször kialudt.A résztvevők azonban mindig tisztessegesen újra meggyújtották. (Mintha nem lett volna mindegy, ha egszer már kialudt.) Azt hiszem három diák kisérte a Kubinyi hegedűtanár urat, és hol az egyik, hol a másik diák tartotta az ölében a lámpást a Lánggal. (Egyébként a Kubinyi autojával mentek.)
Ez egy olyan régimódi petroleumlámpa volt. (Emlékszem - valamikor Magyarországon a lovaskocsik sarogjáján lobálodzott ilyen lámpa.
Ujabban megint láttam ilyen petroleum lámpát az üzletekben, drága pénzért,újdonságkent, mint az esti grill-party nélkülözhetetlen kellékét. Na, de nem erről van szó.) Ha kanóc túl hosszú, vagy kormos volt, akkor a lámpa szörnyen füstölt, meg irtozatosan büdös is volt. A kocsi ablakát nem lehetett nyitva tartani, mert hideg idő járta. Ugyhogy legkésőbb Passaunal a résztvevők közös megegyezéssel végleg eloltották a Lángot és csak Kastlban a Marktplatz-on gyújtották meg újra. Az út különben jól sikerült, mert az iskola költségére utaztak és a Kubinyi tanár úr, úgy 50 kilométerenként, egy vendéglő előtt mindig "állj"-t parancsolt, hogy valamit egyenek. Mert ő is csak a tanári ebédlőben volt kosztos, és a kaja talán ott sem volt sokkal jobb, mint az amit nekünk kellet ennünk. Megérkezett a Láng Kastlba. Harangozó igazgató úr ("Diri", "Bimbam")összehivta a lépcsőház halljába a felsőbb osztályokat és egy beszédet tartott a "Hazaszeretet Lángjárol". Hogy mit mondhatott, az könnyen elképzelhető. Azután ünnepélyesen elhelyezték a Lángot az iskola kápolnájában. Ebből valami örökmécsesnek kellet volna lennie, amivel persze kesőbb senki sem törődött. Hogy mi lett belőle, mikor fogyott ki alóla az olaj, vagy melyik huzat oltotta ki, arra már nem emlékszem. - De azt hiszem, hogy a hazaszeretetnek nem is volt rá szuksége.

Kenyeri Laci